Tisztelt Vida István Úr!
A Csepeli Városkép Kft. mint 100%-ban önkormányzati tulajdonban álló vállalkozás a kiadója a Csepeli Hírmondónak, illetve a csepel.hu portálnak is felelős kiadója az oldal impresszuma szerint. Előbbi Csepel Önkormányzatának hivatalos újságja, mely kéthetente 32000 példányban jelenik meg, utóbbi pedig az önkormányzat hivatalos honlapja.
A Csepeli Városkép Kft. honlapján a Csepeli Hírmondó bemutatkozójában a következő szöveg olvasható: „Az újság célja az önkormányzat tevékenységének ismertetése, a helyi közélet, kultúra, civil élet, sport eseményeinek bemutatása, közérdekű információk, hasznos tudnivalók közlése.”
Fentieket figyelembe véve kérem, tájékoztasson arról, hogyan fordulhatott elő az utóbbi hetekben, hogy a Csepeli Hírmondó hasábjain Lapszél rovatként több ízben pártpolitikai tartalmú írások jelenhettek meg, melyek szerzőjeként Korponai Péter van feltüntetve. Ezen írások mindegyike a baloldali pártokra nézve negatív tartalmúak, egyoldalúan állítanak be bizonyos témákat.
Szintén érdekelne, hogy hogyan kerülhetett fel az önkormányzat hivatalos oldalára augusztus 19-én „A múlt és a jövő között lehet választani Csepelen” címmel a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezetének közleménye, melyet Ábel Attila jegyez.
A korábbi években több ízben érdeklődtem afelől, hogy lehetséges-e politikai tartalmú írásokat megjelentetni a nyomtatott újságban, de mindig azt a választ kaptam Öntől, hogy nem áll szándékukban az önkormányzati újságot pártpolitikai csatározások színterévé tenni. Ezt én tudomásul vettem, bár szerény véleményem szerint a helyi közélet szerves részét képezik a helyi politikai pártok által felvetett problémák, ügyek is.
A közelmúltban megjelent írások alapján feltételezem, hogy Önök is erre az álláspontra jutottak, ezért kérem, tájékoztasson, mi a hivatalos módja, hogy a csepeli közéletben aktív pártok megjelentethessék írásaikat a Csepeli Hírmondóban, illetve a csepel.hu önkormányzati honlapon, mekkora terjedelemben és milyen határidők betartása esetén lehetséges az anyagok közlése.
Amennyiben téves következtetésre jutottam volna, és változatlanul érvényben van a politikamentesség elve az említett kiadványokban, akkor arra kérem Önt, hogy haladéktalanul gondoskodjon a Fidesz közleményének törléséről a csepel.hu honlapról, illetve intézkedjen arról, hogy a Csepeli Hírmondó hasábjain a jövőben politikai tartalmú írások ne jelenhessenek meg.
Megtisztelő válaszát és segítségét előre is köszönöm.
Üdvözlettel,
Hudák János
Párbeszéd Magyarországért csepeli csoportvezető