Hudák János

Igazságosság, részvétel, fenntarthatóság Csepelen is!

Óvodavezetői pályázók bemutatkozása

2015. június 04. 00:01 - hudakjanos

Tegnap este én is részt vettem a Királyerdei Művelődési Házban az egyesített óvodák vezetői pályázatán indulók bemutatkozásán (Hárman pályázták meg végül a posztot: Gugcsóné Nagy Judit, Győrffyné Kovács Ágnes és Hierholczné Faragó Tünde). Szülőként is érintett vagyok, de képviselőként is úgy éreztem, kötelességem jelen lenni, hiszen a döntést az érintettek véleményének kikérése után mégis csak a képviselő-testület hozza. Érdekes és tanulságos élmény volt számomra. Egyrészt örültem neki, hogy nagyon sok óvodapedagógus volt jelen, ráadásul a kérdéseknél igen aktívak voltak. Másrészt azt gondolom, jó személyesen is látni és meghallgatni a pályázókat, mert így a száraz pályázati anyagon kívül további benyomásokkal gazdagodhattunk az este után.

Kíváncsian várom a testületi ülést, amin eldől, hogy a három pályázó közül végül ki kap bizalmat az önkormányzattól. Egyben reményeimet is szeretném kifejezni, hogy a döntés során valóban figyelembe is veszik az arra jogosultaktól kapott véleményeket és nem csak a kötelező előírások rutinszerű végrehajtásáról fog szólni a dolog.

Mindenesetre a kérdésekre adott válaszokból egyértelműen kiderül, hogy az új struktúrában a tagóvoda vezetők helyzete, feladatkörei, a helyettesítésük módja kulcsfontosságú lesz az egész rendszer működése szempontjából. Ebből a szempontból sajnos nem voltak megnyugtatóak a válaszok, jól látni, hogy a már hónapok óta ismételgetett aggályokra nincsenek valódi megoldások. A pályázók részéről elhangzott, hogy az első év bizony keserves lesz, amíg véglegesen ki nem alakul a feladatok leosztása (de gondolom, a gyerekek ebből semmit nem fognak érzékelni), más a felvenni szándékozott pedagógiai asszisztensek jótékony hatását emelte ki, amire viszont a megjelentek egyértelműen elmondták, hogy mivel ő nem lehet egyedül a csoportban a gyerekekkel, ez nem old meg semmit.

A jelenlévő pedagógusokat erősen foglalkoztatta a tagóvoda vezető váltótársának leterheltsége. Erős felzúdulást váltott ki az egyik pályázó kijelentése, miszerint a váltótársaknak (és, ha jól értettem az összes délutános kollégának) ezentúl 9-re kellene járnia minden nap. Itt az óraszámokkal kapcsolatban is akadtak némi bonyodalmak, amiket nem sikerült sajnos feloldani. A kérdéskörrel kapcsolatban aztán még az is elhangzott, hogy más kerületben (pl. a sokat hivatkozott XIII.) a rendszer bevezetése után nem sokkal, változtatni kellett a tagóvoda vezetők helyzetén, mivel rájöttek, hogy nem működőképes a dolog. Információim szerint máshol gyakorlatilag a szabályok „meghekkelésével” tudják le a vezető csoportban töltött óraszámát, ami véleményem szerint nem egy követendő irány az önkormányzat részéről.

Az is egyértelműen kiderült, hogy a leendő vezető rátermettségén kívül a legtöbb azon múlik majd, hogy a fenntartó önkormányzat mennyire lesz partner a felmerülő problémák, kérdések rendezésében. Hajlandó lesz-e a korrekcióra, ha szükséges, illetve áldozni fog-e anyagi értelemben a feladatok magas színvonalú ellátásához szükséges szakemberek alkalmazására például? Bár jelenleg még ott tartunk, hogy fűt-fát ígérnek, hogy minél simábban menjen az összevonás, kérdés, hogy később, amikor már kevesebb figyelem irányul a területre, hogyan fognak hozzáállni a kérésekhez. Hiszen az egész folyamat elején elég egyértelmű jelzést kaptak az intézményekből, hogy azok nem támogatják az egyesítést, mégis tűzön-vízen keresztül vitték az akaratukat.  

ovoda_virag_s.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hudakjanos.blog.hu/api/trackback/id/tr697516322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
https://www.facebook.com/hudakjanos.politikus