Meglepő lehet a cím egy olyan embertől, aki 2010-ben LMP-s országgyűlési képviselő-jelölt volt és azóta is többé-kevésbé aktívan politizál (jelenleg a PM-ben). Pedig a magyarázat erre a látszólagos ellentmondásra nem is olyan bonyolult. Hiszen hiába van már több mint 2 évtizede demokrácia kis hazánkban, ha az átlag magyar meghallja a szót, hogy politikus, azonnal egy önző, naplopó, korrupt, hazug, patás ördögféle ötlik a szeme elé és valószínűleg nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az utóbbi 23 év csak rontott a helyzeten.
Vajon kinek esik az jól, hogy egyből ferde szemmel néznek rá, ha megtudják róla, hogy politizálásra adta fejét és rögtön megkapja a megélhetési politikus és minden egyéb ”kedves” címkéket? Na ugye! Ezért nem szeretnék politikus lenni abban az értelemben, amit a legtöbb ember gondol erről a ”szakmáról”. Ha már itt tartunk, egyébként megélhetési politikus már csak annál az egyszerű oknál fogva sem lehetek, hogy egyetlen Ft-ot sem keresek ezzel a munkával. Persze erre aztán szokott jönni az előzővel némileg ellentmondásban lévő vád, hogy ez nekem (nekünk) csak szórakozás, úri huncutság. Hát kérem, aki úgy érzi, hogy jó kis móka február elején -5 fokban az utcán állni a kopogtatócédulákért, ahelyett, hogy otthon lenne a két hónapos kislányával, az most tegye fel a kezét. Ugye, hogy nem az. Sőt, ez az egész politizálósdi tulajdonképpen rengeteg munkával, energiával, áldozattal jár és nem csak részemről, hanem a környezetemtől (természetesen elsősorban a családomtól) is.
Akkor mégis mi a fenéért csinálom ezt, kérdezhetik joggal. Azért, mert nem tudok nem foglalkozni azzal a rengeteg sok problémával, ami Magyarországon van, és ami hovatovább megbénítja az egész társadalmunkat. Hiszek benne, hogy el fog jönni hazánkban is az az idő, amikor végre normális demokráciában élhetünk, ahol a jelenleginél sokkal igazságosabban osztják el a javakat, ahol a fenntarthatóság nem üres közhely, hanem az állam egész tevékenységét átható rendszerszintű követelmény és ahol az emberek esélyei nincsenek előre determinálva, hanem elsősorban az egyéni teljesítmény határozza meg az előrejutást, nem a politikai kapcsolatok.
Tudják, hogy miért annyira fontos ez nekem? Mert van két gyönyörűséges kislányom (9 és 3,5 évesek) és azt szeretném, ha ebben az országban nőnének fel, itt élnének, és itt lennének boldogok. Ma Magyarországon a legtöbb fiatalnak az jár a fejében, hogy el kellene hagynia az országot, hogy jobb, nyugodtabb életet élhessen, mert itt minden annyira bizonytalan, mindent átitatott a politika, tisztességesen lehetetlen, vagy nagyon nehéz megélni, egyszerűen nincs jövőjük itthon. De én nem akarom elhagyni ezt az országot. Bármennyire meglepő és bármennyire nehezen tudom megmagyarázni, én szeretem a hazámat. Úgy gondolom, hogy ha 15 év múlva az lenne a legjobb tanácsom a gyermekeimnek, hogy menjenek el innen, ha jó életet akarnak, az életem legnagyobb kudarca lenne. Azt gondolnám, hogy hiábavaló volt minden, amit közben elvégeztem, amit letettem az asztalra.
Sajnos az előttünk lévő generáció (a szüleink, ha úgy tetszik) nem tudott élni a lehetőséggel, hogy megteremtse egy kiegyensúlyozott Magyarország alapjait. Persze tény, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolguk nekik sem. Most viszont rajtunk a sor, hogy fordítsunk a dolgokon és végre elinduljunk a helyes irányba. Tudom, nagyon sokan vannak, akik félnek vállalni a véleményüket, nem is alaptalanul. Talán még többen vannak, akik elvesztették minden reményüket és úgy érzik, teljesen mindegy mit tesznek, úgysem változik semmi. Őket is mind megértem, de azt gondolom, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor muszáj tenni valamit, különben talán végképp késő lesz. Muszáj kiállni, nem is magunkért, hanem a gyermekeink jövőjéért, akármilyen kockázatos is. Különben hogyan fogunk a szemükbe nézni, ha megkérdezik tőlünk: „Miért nem tettetek semmit, hogy megakadályozzátok ezt?”
Azt gondolom, most van itt ez a pillanat. Ezért vagyok én most politikus. Vállalom az ezzel járó áldozatokat és kockázatot, mert hiszem, hogy ebből haszna származik a magyar társadalomnak.
