Ahogy az várható volt, a csütörtöki csepeli testületi ülés leghevesebb vitája a Csepeli Munkásotthonnal kötendő együttműködési megállapodással kapcsolatban folyt. Miközben a fideszes többség bizalomról papolt és látszólag értetlenül szemlélte, miért kritizáljuk a régóta várt támogatási szerződést, ellenzéki szemmel nagyon nehéz volt nem politikai leszámolásként tekinteni az ügyre.

Csepeli ügyekben járatos emberek számára nem új keletű az az ügy, amire a január 29-ei ülésen próbált pontot tenni a testület. 2010-es hatalomra kerülésekor a Németh Szilárd által vezetett fideszes testület egyik első döntése volt a Csepeli Munkásotthonnak évek óta megítélt támogatás visszavonása. Addig mintegy 18 millió forint éves támogatásban részesült az intézmény, mely a kerület legnagyobb befogadóképességű kulturális intézménye, 450 fős műemléki védettségű színházterme pedig budapesti szinten is különlegessé teszi. A döntés indokaként már akkor sem hangzottak el a működéssel kapcsolatos szakmai vagy egyéb kifogások, kizárólag az, hogy a Fidesz szerint az intézmény egy kommunista fellegvár, melynek kuratóriumában az MSZP-hez kötődő emberek ülnek.

Az elmúlt 4 évben tehát semmiféle támogatást nem kapott a ház az önkormányzattól, sőt egyéb téren is igyekeztek ellehetetleníteni a működését, illetve mindent megtettek, hogy az alapítvány alapítói jogai a helyhatósághoz kerüljenek, ami eddig nem sikerült. 2013 decemberében aztán hozott egy döntést a testület, hogy 30 millió forintos éves támogatást nyújt a Munkásotthonnak, amennyiben az önkormányzat feltételeit teljesítik. Ettől függetlenül egy éven át semmilyen egyeztetés, kezdeményezés nem történt, ezért az újonnan felálló testületre maradt ennek a kérdésnek a rendezése.

Némi huzavona után végül a csütörtöki ülésre került beterjesztésre az anyag, persze mondanom sem kell, hogy az ülés előtt körülbelül 10 perccel lett csak nyilvános, ami sokat elárul Borbély Lénárd új polgármester elkötelezettségéről az együttműködés és valódi egyeztetések terén. Ahogy várható volt, komoly vita alakult ki az ülésen, hiszen a Fidesz nem csak a kuratóriumban szeretett volna két helyet megkapni az ötből, hanem a Felügyelőbizottságban is kettőt a háromból. Ezen felül olyan ellenőrzési jogköröket kért magának, amit a többi támogatottól nem vár el.

Ez volt az egyik olyan kérdés, amiben én értetlenségemnek adtam hangot. Ha ugyanis szerintük csak ilyen feltételekkel lehet garantálni, hogy az önkormányzati támogatással valóban átlátható módon el lehessen számolni, akkor más támogatott alapítványoktól, akiknek éves szinten ugyancsak sokmilliós összegeket ítélünk meg, miért nem követeljük meg ugyanezt. Kérdésem természetesen válasz nélkül maradt a vitában.

Egyébként a polgármester úr többször felhívta a figyelmét a képviselőknek, hogy ők a testületben a várost képviselik és ne essenek szereptévesztésbe, finoman utalva arra, hogy szerinte mi a Munkásotthont védjük az önkormányzattal szemben. Ezek a felszólalásai is jól mutatták, hogy egyáltalán nem érti, mi a problémánk az előterjesztéssel. Én személy szerint például azért kritizáltam Borbély Lénárd polgármester urat és a fideszes többséget, mert a vita hevében már nem is palástolták, hogy kizárólag politikai alapon közelítik meg az egész kérdést.

Véleményem szerint elfogadhatatlan, hogy az önkormányzat ne a szakmai teljesítmény alapján, hanem politikai hovatartozás alapján ítéljen meg egy kulturális intézményt vagy bármely civil szervezetet. Elfogadhatatlan, hogy érvként hangzik el, hogy egy vezető vagy kuratóriumi tag milyen párthovatartozással rendelkezik. Fel is tettem a kérdést, hogy az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiban ülő fideszes pártkatonák miért nem jelentenek problémát ez esetben, de természetesen erre sem kaptam rá választ. Aztán a vita lezárásakor, mikor megtették jelölésüket a 2-2 kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagra, úgy éreztem végképp sikerült szembeköpniük magukat. Legfőképp azzal, hogy a felügyelőbizottságba Németh Szilárdot, mindenki rezsibiztosát, a Fidesz oszlopos tagját ajánlották. Ez volt a lehető legnyilvánvalóbb beismerése annak, hogy valójában nem az zavarja őket, hogy párthoz kötődő emberek ülnek ott, hanem kizárólag az, hogy nem az ő embereik. Ezzel a mentalitással pedig én egyáltalán nem tudok azonosulni.

Mint ahogy azzal sem, hogy a vita során elég egyértelmű utalásokat tett a magát minden csepeli polgármesterének valló Borbély Lénárd, hogy ha így nem sikerül megállapodni, akkor van más ígéretük (!) a helyzet kezelésére. Alig burkolt fenyegetése szintén komoly felzúdulást keltett ellenzéki oldalon.

Ezért úgy döntöttem, nem veszek részt a szavazásban, még egy tartózkodással sem legitimálom a döntéshozatalt. Szerepet játszott ebben az is, hogy már előre láttam, egy nem szavazat esetén milyen tálalása lesz ennek az önkormányzat által fenntartott médiában. Persze tudtam, hogy minden helyzetben át tudják értelmezni a valóságot a saját szájízük szerint, ami meg is történt az önkormányzat hivatalos honlapján:

"a balliberális képviselők egymás után szólaltak fel azt ellenezve, hogy a közpénz ellenőrzésének feltételeit biztosítsa a Munkásotthon. Takács Mónika MSZP-s képviselő nem is szavazta meg a Munkásotthon anyagi támogatását, több balliberális képviselő pedig szintén tartózkodott a javaslat egyes pontjainak szavazásánál."

Fent leírtak alapján azt gondolom, nyilvánvaló, hogy én a politikai indíttatást és a hátrányos megkülönböztetést elleneztem és nem a közpénzek elköltésének ellenőrzését.

Remélem, hogy egyszer, talán nem is olyan sokára, eljön majd az idő, amikor a szakmai munka, a valódi teljesítmény fog számítani az ilyen típusú döntéseknél és nem az, hogy ki melyik oldalhoz tartozik. Mi ezt képviseljük a Párbeszéd Magyarországért Pártban és egy ilyen jövő eléréséért dolgozunk.