Hudák János

Igazságosság, részvétel, fenntarthatóság Csepelen is!

Kibújt a fideszes szög a zsákból

2015. május 19. 22:02 - hudakjanos

Május 7-én megjelent a Csepel.infon a második írás is, mely az óvodai átszervezés kapcsán engem és feleségemet próbál lejáratni. Tekintsünk most el annak elemzésétől, hogy Ábel Attila alpolgármester miért azzal tölti az idejét, hogy a tulajdonában álló és részben szerkesztésében készülő Csepel.infon posztolgat például a képviselő-testületi ülés közben. Jelen esetben érdekesebbnek tűnik, hogy ha jól megnézi az ember, gyakorlatilag az egész lejáratókampány mondatról mondatra cáfolható és a végén nem marad belőle, csak a nagy semmi. Tudom, az öreg rókák azt mondják, az ilyen írásokkal jobb nem is foglalkozni, ezért nézzék el nekem, ha most az egyszer komolyan veszem a kérdést és érdemben reagálok az írottakra. 

 

Ugyan nem teljesen újoncként kezdtem meg tavaly októberben képviselői pályafutásomat, hiszen 2010-ben országgyűlési képviselőjelölt is voltam, illetve azóta is folyamatosan dolgozom a csepeli közéletben, mégis most először lettem választott képviselő. Igyekszem is a maximális energiát belefektetni a dologba és minél jobban képbe kerülni az előterjesztésekkel kapcsolatban is. Nem biztos, hogy ez mindenki szemében jó pont, de már olyan is volt, hogy maga a polgármester ismerte el a felkészültségemet, illetve a konstruktív hozzáállásomat.

Nem kellett azonban sok időnek eltelni, hogy a felszólalásaimmal feketelistára kerüljek, így hamar eljutottunk oda, hogy kis ízelítőt kaphattunk a helyi hatalmasoktól, hogyan is működik valójában a politika. Miután néhányszor felszólaltam az óvodák egyesítésével kapcsolatban, rögtön beindult ellenem a lejárató kampány, melybe nem túl elegáns módon egyből belekeverték feleségemet is, aki néhány óvodában is oktat néptáncot a kerületben.

A tények, a korrekt tájékoztatás nem játszottak szerepet írásaikban, csak az, hogy minél rosszabb színben tüntessenek fel minket. Így a megjelent cikkek valótlanságokat és durva csúsztatásokat is tartalmaznak. Ezeket fogom most számba venni, hogy láthassa mindenki, milyen módszerekkel dolgoznak a csepeli Fidesznél.

A Csepel.info április 30-án megjelent első cikke így kezdődik: „Az önkormányzat döntése alapján megkezdődött a csepeli óvodák felújítása és összevonása előtt a szervezeti és működési átvilágítás – értesült a Csepel.info.”

Fenti mondat miatt tájékoztatást kértem Csepel jegyzőjétől, kértem, hogy a kérdéses átvilágítással kapcsolatos dokumentumokat bocsássa rendelkezésemre. Május 7-én a következő választ kaptam: „A levelében említett, az óvodák átszervezésével kapcsolatos „szervezeti és működési átvilágítás”-ról nem rendelkezem információval. E tekintetben a többször hivatkozott Árop, illetve a dr. Szántó Tamás által készített tanulmányokról bírok tudomással.”

ovoda_jegyzo_atvilagitas_s.jpg

Magyarul már a cikkük legelején valótlanságot állítanak. Ezt a tényt az is megerősíti, hogy a mai napig semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett hozzánk az állítólagos vizsgálattal kapcsolatban az önkormányzattól.

Csepel.info: „Információink szerint a politikus felesége pont ezeken a helyeken, a csepeli óvodákban és a Munkásotthonban tart táncórákat.”  Ennek kapcsán felhozzák, hogy élesen kritizáltam az önkormányzat Munkásotthonnal kapcsolatos átláthatósági törekvéseit. Ez a megállapításuk is bizonyítja, hogy a tények ismerete nélkül vagy azok figyelmen kívül hagyásával, pusztán politikai célból állítják össze írásaikat, hiszen feleségem már 3 éve semmilyen formában nem kötődik a Munkásotthonhoz.

Csepel.info: „mások pedig nem kaptak ilyen különleges lehetőséget. Lapunk információi szerint a többi külsős szabályosan, és esetenként magasabb áron bérelte a termeket.” Ez szintén nem felel meg a valóságnak. Több más foglalkozás is ugyanabban az időben kezdődik egyes óvodákban, ezt mi sem bizonyítja jobban az alábbi képnél, mely az egyik óvoda bejáratánál található:

 ovoda_foglalkozasok_s.jpg

Csepel.info: „Ezzel a jogszabály és a házirend megszegése mellett előnyhöz is juthatott”. Ez ugyancsak hamis állítás, mert a szerződéseket az intézmények készítették el. A kezdési időpontok az intézményvezetőkkel egyeztetve, a fenntartó jóváhagyásával, a gyerekek és a szülők érdekeit figyelembe véve lettek meghatározva. Feleségemet bérlőként semmilyen felelősség nem terheli a bérbeadó hatáskörébe tartozó szabályok betartásáért, így ő nem is követhetett el szabálytalanságot. Mivel a szerződések 7 alkalmanként megújításra kerültek, a fenntartónak számtalan lehetősége lett volna az általa problémásnak ítélt feltételeken módosítani, de ilyen sosem merült fel.

Csepel.info: „A politikusfeleség megtagadta a választ az adatkérésünkre.”

Szintén nem igaz. Feleségem a csepel.info kérésére az alábbi választ adta: „További kérdéseikre - mivel név nélkül írták a cikküket és a levelüket is - egy személyes találkozó keretében, amely alkalmával megismerhetem az újságíró urat/hölgyet, nagyon szívesen válaszolok!”

A Csepel.info úgy jelentette meg első cikkét, hogy nem keresett meg sem engem, sem feleségemet. Miután ő helyreigazítást kért, annak megtétele helyett 2 kérdést tettek fel neki:

csepelinfo_level_150504_v.jpg

Az első kérdést azonban a csepeli önkormányzatnak kellett volna feltenniük, mint adatkezelő szervnek, ahogy arról az adatvédelmi törvény is rendelkezik:

„Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: szerv) a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és - személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását [Atv. 19. § (1) bekezdés].

A közérdekű adat megismerése iránt bárki - szóban, írásban vagy elektronikus úton - igényt nyújthat be. A közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot kezelő szerv az igény tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.”

Második kérdésükkel kapcsolatos adatok viszont nem esnek a közérdekű adatok körébe, hiszen ahogy cikkükben is idézik az óvoda SZMSZ-ét „a fakultatív foglalkozást tartó személy és a szülő áll kapcsolatban egymással”. Ebből következően feleségem oktatásból származó bevétele nem közpénz. Megjegyzem még ezzel kapcsolatban, hogy a csepel.info írásaival párhuzamosan egy valódi újságtól is érkezett megkeresés az üggyel kapcsolatosan, melyre természetesen részletes választ adtunk. A közérdekű igénylés kérdését még azóta sem látták be, láthatóan nem értik mi a probléma név nélküli e-mailjeikkel:

csepelinfo_level_150505_v.jpg

 

Csepel.info: „A Csepel.info úgy tudja, hogy a működtetés átvilágításakor derült ki, hogy Hudák János balliberális képviselő felesége több óvodában is az egyik legfontosabb üzletfél a termek kiadásakor.”

Igazából talán szóra sem érdemes az eddigiek után, de hetente 5 foglalkozásról van szó (összesen 4 óvodában), így felettébb mulattató a „legfontosabb üzletfél” kitétel. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy korábban maga Németh Szilárd, illetve az ő nevében az akkori alpolgármester Borbély Lénárd is aláíróként szerepelt néhány szerződésen, még furcsább, hogy állítólag csak most, az óvodai botrány kirobbanása után 2 hónappal derült ki számukra, hogy feleségem több óvodában is oktat.

Röviden összefoglalva is látható, hogy a Csepel.info írásai tele vannak valótlanságokkal és szándékosan olyan vélelmezések, olyan sugalmazások vannak bennük, melyek alkalmasak magam, illetve feleségem rossz színben való feltüntetésére.

Mindez pedig „csupán” azért történik, mert önkormányzati képviselőként lelkiismeretesen igyekszem végezni a munkámat és (egyébként Németh Szilárd alakuló ülésen elhangzott Deák Ferenc idézete alapján) felszólalok, amennyiben úgy érzem, hogy előkészítetlen, helytelen döntések meghozatalára készülnek.

Cserébe pedig aljas lejárató kampány a jutalmam, ráadásul nemtelen módon nem is engem, hanem feleségemet támadják, aki azért tanít több csepeli óvodában, mert egyre több helyről keresték meg az intézményvezetők, hogy ott is tartson foglalkozásokat. Úgy vélem, ez igazolja, hogy kiváló szakmai munkát végez és a gyermekek is élvezik az óráit. Mindezt etnográfusi egyetemi végzettséggel és néptáncpedagógusi diplomával magas szakmai színvonalon, továbbá 10 éves szakmai gyakorlattal teszi. A foglalkozásokon a csepeli gyermekek a magyar nép hagyományaival és táncaival kerülnek egyre szorosabb kapcsolatba, amely egyre több szakember által is elismert módon segíti őket a megfelelő mozgásképességek, koordinációs készségek fejlesztésében, emellett a szociális fejlődésük, közösségi élmények szempontjából is kiváló kezekben vannak. Nemrégiben egy országos szakmai szervezet, a Táncház Egyesület éppen a gyermek táncházak ügyében végzett kiemelkedő munkáját elismerendő, szakmai díjra is jelölte, amelyről persze a csepel.info nem számolt be!

szarkaovi.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hudakjanos.blog.hu/api/trackback/id/tr607455276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
https://www.facebook.com/hudakjanos.politikus