Úgy tűnik, a politika sajátosságaiból fakad, hogy az ember bármit mond vagy tesz, mindig a viccbéli nyuszika szerepében találja magát, akit jól helybenhagynak, akár van rajta sapka, akár nincs. Nagyjából ennek feleltethető meg a többi politikai szereplő, de még a lakosság hozzáállása is tevékenységünkhöz. Ha arról beszélünk, hogy milyen elképzeléseink vannak Magyarország vagy például Csepel jövőjéről, akkor az a bajuk az embereknek, hogy nem vagyunk elég kemények, nem tiltakozunk elég hangosan a Fidesz ámokfutása miatt. Ha viszont megfogalmazzuk kritikáinkat, akkor legtöbbször azt kapjuk vissza, hogy mi is csak jártatjuk a szánkat, de nincs programunk, nem kínálunk megoldást a problémákra.

Tudom, a fenti problémakör nagyjából az idők végezetéig fenn fog maradni, mégis kísérletet teszek arra, hogy bebizonyítsam, nincs igazuk az örökké elégedetlenkedőknek. Vegyük például rögtön a lomizással kapcsolatban pár napja megjelent híreket. A fideszes kormánytöbbségnek sokadszorra sikerült egy létező problémát pusztán rendészeti kérdéssé degradálnia. Ki is mondja ma már a törvény, hogy aki a kihelyezett lomból bármit elvesz, az lop és ennek megfelelően igencsak súlyos büntetésre számíthat. Egyszerűen elképesztő, hogy a kormányzó erők ennyire egysíkúan látják csak a társadalmi problémákat és azok gyökeres megváltoztatása helyett ilyen pótcselekvésekkel fedik el azt, hogy tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy hosszú távon a társadalom többségének megelégedésére irányítsák az országot.

A félreértések elkerülése végett tisztázzuk, hogy teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a lomtalanítás jelenlegi rendszere sok kívánnivalót hagy maga után. Az utcák ilyenkor valóban szemétlerakóvá változnak és áldatlan állapotok között turkálnak az erre szakosodott csoportok a lomhalmazokban. Ezért mi is azt szeretnénk, ha változna a rendszer. Csak nekünk a Fidesszel ellentétben van némi elképzelésünk, hogy milyen módon lehetne ezt megnyugtatóan rendezni, amely ráadásul minden érintett megelégedésére szolgálhatna. Nem egy forradalmian új ötletről van szó, hiszen Európa szerencsésebb felén már jó ideje működnek ilyen megoldások.

Az egész rendszert csupán át kell alakítani oly módon, hogy a lomtalanításra a lakossági igények bejelentése után úgy kerül sor, hogy egy egyeztetett időpontban kimegy a teherautó az adott címre, és ott átveszi a lomtalanításra ítélt tárgyakat. Ezzel megelőzhetők a mai helyzetre jellemző áldatlan állapotok. Miután átvették a lomokat a lakosságtól, az egy úgynevezett reuse (újrahasználati) központba kerül, ahol szétválogatják hátrányos helyzetű munkások. A használható tárgyakat aztán megpróbálják értékesíteni, a többi tárgy jelentős részét anyagában újrahasznosítják és így csak elenyésző része kerül lerakókba, égetőkbe.

Olyan rendszer ez, amely minden érintett szereplő előnyére válik, ráadásul a környezet védelme is hangsúlyos szerepet kap az ilyen rendszereknél. Ha a mi feladatunk lenne a lomtalanítás kérdésének megoldása, ezzel próbálkoznánk, nem pedig a lomizók kriminalizálásával. Jó példa ez arra, hogy itt lenne az ideje, hogy a társadalmi döntéshozatal minden szintjén végiggondoljuk, mik azok a megoldások, amik valódi hasznot hoznak az embereknek és környezetnek egyaránt. Még nagyon sok ilyen ötletünk van, ezért is tartjuk magunkat zöld-baloldali pártnak, mert egyszerre próbáljuk kezelni a társadalmi igazságtalanság, elszegényedés problémáját és közben eredményt elérni a fenntarthatóság tekintetében is.

A Fidesz kormányzása az elmúlt 3 és fél évben megtanította nekünk, hogy semmi sem lehetetlen. Igaz ez az önkormányzatok szintjén is. Talán mégis meglepve olvassák majd néhányan, hogy a csepeli Fidesz vezetés több száz millió Ft értékben kíván ingatlanokat értékesíteni, pedig eddig ők ostorozták az MSZP-t a vagyonfelélés miatt. Ráadásul az útépítésekre szánt 1 milliárd Ft-ot az úgynevezett északi bevételből szeretnék elkölteni, miközben eddig azt szajkózták, hogy az MSZP már elherdálta azt a pénzt. Akkor most hogy is van ez?

Csepel Önkormányzatának képviselő-testülete szeptember 27-én reggel 8 órától tartotta ülését. A meghívó szerint 48 napirendi pont tárgyalására lehetett számítani. Én ezek közül most csak néhány pénzügyi/gazdasági jellegű előterjesztést említek, melyek igen különös fényben tüntetik fel a Fidesz korábbi kijelentéseit Csepel pénzügyi helyzetét illetően.

Az egyik testület elé kerülő anyag a kerület adósságrendezéséről szólt. Ebben szerepelt az állam által átvállalt adósság összege, mely nagyjából 650 millió Ft-ot tett ki. Nagyon büszke is volt rá Németh Szilárd tavasszal, hogy Csepeltől az adósságállomány 70 %-át vállalta át a kormányzat. Ez az összeg azért érdekes, mert korábban fideszes részről nem egyszer elhangzott, hogy az előző vezetés a csőd szélére juttatta az önkormányzatot és teljesen eladósították azt. Az összeg alapján viszont elég nehéz elképzelni, hogy valóban a tönk szélén táncoltunk volna. Ráadásul ehhez képest a korábban Lázár János által vezetett Hódmezővásárhelynek például nagyságrendekkel nagyobb adóssága volt és több mint 15 milliárd Ft-ot kellett átvállalni. Az önkormányzatnál fennmaradó hosszú lejáratú adósságállomány mindössze 172 millió Ft.

A testület elé került a jövő évi költségvetési koncepció is, melyben szintén találunk egy érdekességet: "A lakossági konzultáció alapján az útépítési program 2013 második félévében elkezdődött, melyhez az önkormányzat az ún. északi bevételből és az Infrastruktúra alapból 1 milliárd forint forrást biztosít." Abból az északi bevételből, amit a Fidesz szerint a szocialisták már rég eltapsoltak, hiszen 2010-ben is ez volt az egyik kampánytémájuk. Hiába kapta meg minden képviselő a részletes táblázatot arról, hogy milyen beruházások valósultak meg az elmúlt években ebből a 9 milliárd Ft-ból és mennyi maradt még meg belőle, a Fideszt nem zavarták a tények.

A napirend része volt továbbá több olyan előterjesztés, amelyek összesen több mint 500 millió Ft értékben történő ingatlan értékesítésről szóltak. Pedig az ingatlanok értékesítését, a vagyonfelélést is a korábbi városvezetés egyik főbűneként tálalta korábban Németh Szilárd és a helyi Fidesz. Ráadásul a jelenlegi piaci körülmények között valószínűleg nem a legjobb árat lehet kapni ezekért az ingatlanokért. Természetesen azt állítják, hogy a befolyó pénz Csepel fejlesztésére lesz fordítva, de ezzel kapcsolatban sajnos nincs részletesebb információ. Ezért csak reménykedhetünk benne, hogy nem holmi választási osztogatás előkészületeivel állunk szemben. Ugyan ezeket az előterjesztéseket végül levették napirendről, de már fent van az önkormányzati honlapon a szerdai rendkívüli testületi ülés meghívója, amikor újra fogják tárgyalni és nincs túl sok kétségünk afelől, hogy  meg is fogják szavazni.

A legnagyobb pálfordulás talán az önkormányzati tulajdonú lakások terén következett be. Míg korábban a Fidesz úgy módosította a lakásrendeletet, hogy egyáltalán nem lehet eladni ezeket, most pont az ellenkezőjére készül. Indoklásként arra hivatkoznak, hogy az önkormányzat nem tudja vállalni az 1500 lakás fenntartásával járó terheket. Ezt már csak azért is nehezményezzük, mert már jó néhány éve mondogatják a hozzáértők, hogy több önkormányzati, szociális bérlakásra lenne szükség, ehhez képest a mi városvezetésünk most épp csökkenteni igyekszik ezek számát.

Végül, de nem utolsó sorban a testület döntött arról, hogy újabb 8 millió Ft-ért ismét konzultációt szervez ezúttal a közbiztonság témakörében. Az előző kérdéssorra emlékezve valószínűsíthető, hogy ismét olyan irányított kérdéseket kapunk majd, amikre a feltevők által várt válaszok érkeznek. Ezzel próbálják elhitetni az emberekkel, hogy valóban értük cselekednek.

Úgy vélem a fentiek ékes példái annak a politikai hozzáállásnak, amely miatt az emberek annyira ki vannak ábrándulva. A hatalom megszerzése, illetve megtartása érdekében bármit lehet mondani, az sem baj, ha a valósággal köszönő viszonyban sincs, elég, ha sokat sulykoljuk az embereknek. Mi úgy véljük, szakítani kell ezzel a mentalitással. Természetesen meg kell fogalmazni a kritikát a másik oldallal szemben, de annak jogosnak és valósnak kell lennie. Ha pedig valóban az emberek igényei, szükségletei szerint akarjuk vezetni Csepelt, akkor olyan intézményesített formát kell bevezetni a vélemények becsatornázására, mint például a részvételi költségvetés és a részönkormányzatok intézménye. Ehhez kérjük az emberek támogatását.

Nemrég olvastam a csepel.hu önkormányzati honlapon, hogy Németh Szilárd az Echo Tv vendége lesz a szokásos rezsicsökkentés témakörében. Véletlenül volt "szerencsém" megnézni az adást, ami hogy finoman fogalmazzak, mély benyomást gyakorolt rám. Csepeli lakosoknak erősen ajánlom a műsor megtekintését. Miután megtekintették, azt javaslom, komolyan gondolkozzanak el arról, hogy valóban ilyen emberekre szeretnék-e bízni a kerület vezetését, illetve a parlamentben az érdekeik képviseletét a jövőben is.

Számomra ugyanis az volt a fő tanulság, hogy Németh Szilárd képtelen arra, hogy normális hangnemben, vitapartnerét meghallgatva, érvek ütköztetésével vitázzon. Gyakorlatilag egyszer sem fordult elő, hogy ne vágott volna közbe, mikor Józsa István MSZP-s politikus beszélt. Majd mikor magához ragadta a szót, percekig tartó monológokba kezdett, melyek legtöbbször se füle, se farka körmondatokká váltak, kényszeresen lobogtatta kis diagramját, mely az igazát hivatott bizonyítani. Számtalanszor előfordult, hogy egész egyszerűen hazugságnak minősítette vitapartnere érveit, egyszer még az is előfordult, hogy ezzel saját kormányuk miniszterének szavait vonta kétségbe. Amikor pedig már végképp nem jutott más az eszébe, kommunistázott egy jót, hogy alátámassza mondandóját.

Volt egy pillanat, amikor azt ecsetelte, hogy hiába ígér az MSZP valamit, amikor kormányon vannak, pont az ellenkezőjét teszik. Szeretném jelezni, hogy ebben a versenyben a Fidesz is elég jól áll. Sokan emlékszünk még a 2010-es választási szórólapjukra, melyen az állt, hogy megvédik a magánnyugdíjpénztárakat, aztán ehhez képest teljesen tönkretették a rendszert. Volt persze olyan is, hogy tiltakoztak a felsőoktatási tandíj ellen, aztán kormányon valahogy mégiscsak bevezették. De emlékezetes Orbán Viktor egy nyilatkozata is, amiben ecseteli, hogy az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelező érvényűek. Aztán amikor a taláros testület először szembe ment a kormány elképzeléseivel, rögtön ki is herélték, annak rendje és módja szerint. Folytathatnánk még a sort, hány esetben tette a Fidesz kormány pont az ellenkezőjét az elmúlt három évben annak, amit korábban képviselt.

Végül volt még egy erős mondata, ami nagyon elgondolkodtatott. Először hazugságnak nevezte, hogy a külföldi tulajdonú közműcégek beruházásokat hajtottak volna végre, aztán kicsit megenyhült és úgy módosított, hogy ugyan valóban történtek beruházások, de ezeket mind a fogyasztókkal fizettették meg. Hát igen, ez tényleg igaz, csak az a kérdés, hogy ezzel mit akar mondani. Talán azt, hogy a Fidesz a legelemibb gazdasági törvényszerűségekkel sincs tisztában? Esetleg el kellene olvasni néhány alapművet, mint például Bevezetés a mikroökonómiába vagy Vállalkozások gazdaságtana vagy valami hasonlót. Akkor nem lenne számukra furcsa, hogy a vállalkozások, abban a reményben ruháznak be, hogy majd később a bevételeiken keresztül megtérüljön a befektetett pénz. Van egy rossz hírem a Fidesz számára, ilyen alapon a teljes magyar magánszektort nonprofittá, illetve állami tulajdonúvá kellene tenni, hiszen, hogy jön ahhoz egy pék, hogy a beruházás költségét beépítse a kenyér árába, de az is felháborító, ha egy gazdálkodó szeretné az új traktor árát visszakapni a megtermelt kukorica eladásából. Nem is értem, hogy miért nem jelentik már ki végre, hogy vissza akarnak térni a szocializmushoz, ahol minden állami kézben volt és nem holmi külföldi, pénzéhes multik zsebe vastagodott a szegény nép nyomorán. Emberek, tényleg ezt akarjuk? Tényleg hagyjuk, hogy a Fidesz az épp aktuális politikai érdekei szerint bármiről kijelentse, hogy ezentúl csak az állam lehet jó gazdája, és egyik napról a másikra elvegye emberek ezreinek megélhetését?

Azt gondolom, hogy a szívünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy nem ilyen országról álmodozunk. Nem azért, mert a Fidesz által felvetett problémák ne lennének valósak, hanem azért, mert nem jó válaszokat adnak rá és ami talán még fontosabb, hogy az általuk kitalált (ál)megoldásokat mindenféle egyeztetés nélkül, a társadalom érintett rétegeinek kizárásával vezetik be. Eközben gyakran kiderül, hogy a világmegváltó ötleteik megvalósítása előtt megfeledkeztek a változtatások hosszútávú és egyéb területekre kiterjedő hatásairól, így sokszor csak tovább rontanak a helyzeten.

Be kellene már látnia Németh Szilárdnak és társainak, hogy azzal a stílussal és hozzáállással, aminek ő is jeles képviselője, nem lehet az ország gondjait megoldani, arra pedig még kevesebb az esély, hogy valamiféle béke, együttműködés alakuljon ki a közéletben. Nem lehet zsigerből lehazugozni, lekommunistázni mindenkit és mindenféle megfontolás nélkül az összes ellenérvet lesöpörni az asztalról. Persze megtehetik, hogy nem látják be, ebben az esetben viszont számolniuk kell azzal, hogy jövőre elzavarjuk őket és végre olyan vezetése lesz az országnak, amely nem kizárólag politikai érdekei mentén rángatja a kormányrudat, az egész társadalom kárára és jövőnket veszélyeztetve.

Az utóbbi hetekben az ellenzéki trágyalások hajrájában a Fidesz-közeli csepel.info elég nagy figyelmet szentelt az együttműködés csepeli vonatkozásainak. Állítólagos MSZP-s forrásokra hivatkozva több cikkben is taglalták az esélyeket, részletekbe menően leírva, vajon hogy reagál majd a helyi MSZP, ha én leszek Csepelen az országgyűlési képviselő-jelölt. Azóta ők is rájöhettek, hogy nem voltak eléggé tájékozottak, hiszen én eleve nem pályáztam a jelöltségre, de úgy tűnik, nem tudnak elszakadni a személyemtől, mert azóta már egy titokzatos csepeli közvélemény-kutatásról is írtak, melyben már mint lehetséges polgármester-jelölt szerepelek. Ennek kapcsán teszi fel a kérdést egy kommentelő, hogy vajon mi lesz Csepellel, ha én leszek a polgármester. Bár biztos vagyok benne, hogy az illető költői kérdésnek szánta, engem mégis gondolkodásra késztetett. Arra jutottam, írok is erről néhány gondolatot, bár természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen, ha mindent le akarnék írni, az már egy önkormányzati választási program lenne, amit terjedelme miatt biztosan csak nagyon kevesen olvasnának el. Legyen ez inkább csak egy kis ízelítő néhány fontos és néhány szimbolikus elképzeléssel.

Ha én lennek Csepel polgármestere, először is elérhető lennék a kerület lakosai számára. Épp a minap panaszkodott nekem valaki, hogy hónapok óta nem jut be Németh Szilárd jelenlegi polgármesterhez, pedig nem egy személyes csip-csup ügyről szeretne vele egyeztetni, hanem a kerület oktatási életét komolyan befolyásoló dologról. De arra is élénken emlékszem, mikor a kerület környezetvédelmi tanácsnoka is hónapokon keresztül hiába próbált meg időpontot egyeztetni vele. Ez csak két konkrét példa, de nagyon sok ember panaszkodott már erre, miközben lassan a csapból is Németh Szilárd folyik a különböző rezsicsökkentős interjúi miatt. Úgy vélem, nagyon fontos, hogy egy közvetlenül választott poszt esetén a megválasztott személy időt szánjon azokra a polgárokra, akik személyesen vele szeretnének valamilyen problémát megbeszélni.

Ha én lennék a polgármester, nem azzal foglalkoznék, hogy a rezsicsökkentés harcos bajnokaként a saját politikai karrieremet építsem, hanem azt tartanám egyik legfontosabb feladatomnak, hogy a rám bízott kerületbe a lehető legtöbb, valódi munkahelyet teremtő beruházást hozzak. Az embereknek ugyanis munkára van szükségük, mert ha van munkájuk, jó eséllyel ki tudják fizetni a rezsit és minden mást is. De ha 47000 Ft-ért dolgoztatjuk őket közmunkában, akkor erre nem lesznek képesek, hiába csökkentjük a rezsit a szocializmusra jellemző teljességgel igazságtalan módon. Az egyéb bevezetett adókról, illetékekről már ne is beszéljünk.

Ha én lennék a polgármester, nem szavaztatnék meg a testülettel magamnak egy felső kategóriás személyautót km korlátozás nélküli használatra, ami több milliós költséget jelent az önkormányzatnak. Nem költenék tízmilliókat a Horthy-korszakban állított országzászló újra építésére, Nagy-Magyarországot ábrázoló 150 négyzetméteres virágágyás és hasonló megosztó beruházások megvalósítására. Az önkormányzati forrásokat a csepeli civil szervezetek között osztanám ki és nem a párttársak alapítványainak kerületen kívüli rendezvényeit támogatnám.

Ha a választópolgárok bizalmat szavaznának nekem, javasolnám, hogy havonta tartsunk testületi üléseket és minimálisra csökkenteném a rendkívüli ülések számát. Ezeket sokszor csak 1-2 nappal korábban hirdetik meg, ami teljességgel ellentmond az átlátható döntéshozatal elvének és megakadályozza, hogy az érintett csoportok, civil szervezetek érdemben részt tudjanak venni a döntési folyamatokban. Nem engednék napirendre venni olyan előterjesztéseket, amik az ülésen kerülnek kiosztásra és nem egyszer 60-70 vagy akár 100 oldalasak. Az állampolgárok részvételi esélyét, tájékoztatását nem olyan cinikus lépéssel teremteném meg, hogy délután 5-re tetetem az üléseket (mondván, így bárki el tud jönni, akit érdekel), hanem az élő közvetítés megvalósításával. Az önkormányzati lapban mindig lehetőséget biztosítanék minden pártnak, hogy kifejthesse a véleményét bármilyen témában, nem írnám elő nekik, hogy miről nyilatkozhatnak.

A döntéshozatal során az lenne a célom, hogy jól megalapozott, az érintettekkel előzetesen egyeztetett előterjesztéseket tárgyaljunk, nem pedig az, hogy az általam elgondolt dolgokat tűzön-vízen keresztül is megvalósítsam. Ha így tennék, könnyen előfordulhatna velem is, mint Németh Szilárddal, hogy több esetben kiderült, a döntéshozatal során nem tartották be a vonatkozó jogszabályokat, ráadásul nem egyszer emberek egzisztenciáját érintő döntéseket hoztak mindenféle egyeztetés nélkül..

Ha én lennék a polgármester, nem használnám a kerület iskolásait a magam ünnepeltetésére. Főleg nem úgy, hogy azonnali hatállyal kirendeltetem őket valamelyik iskolaigazgatóval egy épp aktuális szalagátvágásra.

Ha én lennék Csepel vezetője, akkor a fenntarthatóság ügyét az önkormányzat miden szintjére kiterjeszteném, valódi lépéseket tennék azért, hogy csökkenjen a környezetszennyezés, jobb legyen az emberek életminősége, több megújuló energiaforrást használjunk fel. Nem elégednék meg annyival, hogy az önkormányzat minden évben elfogadott kiemelt céljai közé üres frázisként beírjuk a fenntarthatóság szót.

Röviden összefoglalva, ha én lennék a polgármester, arra törekednék, hogy Csepelt a csepeliekkel együtt, közösen gondolkodva, egymással együttműködve, a lehető legoptimálisabb kompromisszumokat kötve működtessük, fejlesszük, mert úgy hiszem, hogy csak ebben az esetben van esély arra, hogy a lakosság többségének megelégedésére irányíthassuk városunkat.

Meglepő lehet a cím egy olyan embertől, aki 2010-ben LMP-s országgyűlési képviselő-jelölt volt és azóta is többé-kevésbé aktívan politizál (jelenleg a PM-ben). Pedig a magyarázat erre a látszólagos ellentmondásra nem is olyan bonyolult. Hiszen hiába van már több mint 2 évtizede demokrácia kis hazánkban, ha az átlag magyar meghallja a szót, hogy politikus, azonnal egy önző, naplopó, korrupt, hazug, patás ördögféle ötlik a szeme elé és valószínűleg nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az utóbbi 23 év csak rontott a helyzeten.

Vajon kinek esik az jól, hogy egyből ferde szemmel néznek rá, ha megtudják róla, hogy politizálásra adta fejét és rögtön megkapja a megélhetési politikus és minden egyéb ”kedves” címkéket? Na ugye! Ezért nem szeretnék politikus lenni abban az értelemben, amit a legtöbb ember gondol erről a ”szakmáról”. Ha már itt tartunk, egyébként megélhetési politikus már csak annál az egyszerű oknál fogva sem lehetek, hogy egyetlen Ft-ot sem keresek ezzel a munkával. Persze erre aztán szokott jönni az előzővel némileg ellentmondásban lévő vád, hogy ez nekem (nekünk) csak szórakozás, úri huncutság. Hát kérem, aki úgy érzi, hogy jó kis móka február elején -5 fokban az utcán állni a kopogtatócédulákért, ahelyett, hogy otthon lenne a két hónapos kislányával, az most tegye fel a kezét. Ugye, hogy nem az. Sőt, ez az egész politizálósdi tulajdonképpen rengeteg munkával, energiával, áldozattal jár és nem csak részemről, hanem a környezetemtől (természetesen elsősorban a családomtól) is.

Akkor mégis mi a fenéért csinálom ezt, kérdezhetik joggal. Azért, mert nem tudok nem foglalkozni azzal a rengeteg sok problémával, ami Magyarországon van, és ami hovatovább megbénítja az egész társadalmunkat. Hiszek benne, hogy el fog jönni hazánkban is az az idő, amikor végre normális demokráciában élhetünk, ahol a jelenleginél sokkal igazságosabban osztják el a javakat, ahol a fenntarthatóság nem üres közhely, hanem az állam egész tevékenységét átható rendszerszintű követelmény és ahol az emberek esélyei nincsenek előre determinálva, hanem elsősorban az egyéni teljesítmény határozza meg az előrejutást, nem a politikai kapcsolatok.

Tudják, hogy miért annyira fontos ez nekem? Mert van két gyönyörűséges kislányom (9 és 3,5 évesek) és azt szeretném, ha ebben az országban nőnének fel, itt élnének, és itt lennének boldogok. Ma Magyarországon a legtöbb fiatalnak az jár a fejében, hogy el kellene hagynia az országot, hogy jobb, nyugodtabb életet élhessen, mert itt minden annyira bizonytalan, mindent átitatott a politika, tisztességesen lehetetlen, vagy nagyon nehéz megélni, egyszerűen nincs jövőjük itthon. De én nem akarom elhagyni ezt az országot. Bármennyire meglepő és bármennyire nehezen tudom megmagyarázni, én szeretem a hazámat. Úgy gondolom, hogy ha 15 év múlva az lenne a legjobb tanácsom a gyermekeimnek, hogy menjenek el innen, ha jó életet akarnak, az életem legnagyobb kudarca lenne. Azt gondolnám, hogy hiábavaló volt minden, amit közben elvégeztem, amit letettem az asztalra.

Sajnos az előttünk lévő generáció (a szüleink, ha úgy tetszik) nem tudott élni a lehetőséggel, hogy megteremtse egy kiegyensúlyozott Magyarország alapjait. Persze tény, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolguk nekik sem. Most viszont rajtunk a sor, hogy fordítsunk a dolgokon és végre elinduljunk a helyes irányba. Tudom, nagyon sokan vannak, akik félnek vállalni a véleményüket, nem is alaptalanul. Talán még többen vannak, akik elvesztették minden reményüket és úgy érzik, teljesen mindegy mit tesznek, úgysem változik semmi. Őket is mind megértem, de azt gondolom, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor muszáj tenni valamit, különben talán végképp késő lesz. Muszáj kiállni, nem is magunkért, hanem a gyermekeink jövőjéért, akármilyen kockázatos is. Különben hogyan fogunk a szemükbe nézni, ha megkérdezik tőlünk: „Miért nem tettetek semmit, hogy megakadályozzátok ezt?”

Azt gondolom, most van itt ez a pillanat. Ezért vagyok én most politikus. Vállalom az ezzel járó áldozatokat és kockázatot, mert hiszem, hogy ebből haszna származik a magyar társadalomnak.